Mindig jól jön egy igaz barát

Mikor első nap volt az iskolában, nagyon nem akartam ott maradni. Anya lábába kapaszkodtam és sírtam. Féltem a sok idegen gyerektől és a magánytól. Szinte senkit nem ismertem ott, nem akartam, hogy kiközösítsenek. Álltam az osztályterem ajtajában és megszeppenve néztem körbe. Egy kisfiú jött oda hozzám.
-Miért vagy szomorú?
-Nem akarok itt lenni. –szipogtam. Szó nélkül megölelt.
-Dylan vagyok. Leszünk barátok? –kérdezte mosolyogva.
-Jessica vagyok. Igen. leszünk. –mosolyogtam én is.

A homokozó szélén ültem és hívogattam a közelben fekvő kiscicát. Egyszer csak a cica elfutott és utána futott Dylan.
-Dylan! –kiabáltam rá. –Én meg akartam őt simogatni! Olyan gonosz vagy!
-Nem is vagyok gonosz! Te vagy a gonosz. –mondta sértődötten és meglökött. Beleestem a homokozóba. Ijedtségemben először nem szólaltam meg, aztán sírni kezdtem. Odajött hozzám és segített felülni.
-Bocsánat.. –mondta és megölelt. Hozzá bújtam és abbahagytam a sírást.
Elment. Vártam rá. Mikor visszajött, a macska ott volt a kezében. Mosolyogva néztem. Kivettem a kezéből a cicát és simogattam. Haza akartam vinni, de mikor odamentünk anyáékhoz, hogy engedjék meg, hogy megtartsa, nem engedték meg. Nagyon mérges voltam rájuk. Akkor napokig nem is beszéltem velük. Dylannel szerencsére közel laktunk egymáshoz, ezért a játszótéren voltunk egész nap, csak enni mentem haza.

Mikor az első barátom szakított velem, Dylant hívtam egyből. Átjött hozzánk, hogy megvigasztaljon. Mindig ő nyújtotta nekem a legnagyobb támaszt. Az évek során ő lett a legjobb fiúbarátom. Kiöntöttem neki a szívemet, sokkal jobban éreztem magam utána. Egész este filmeket néztünk és nálunk aludt. Soha nem akartunk többet a másiktól, csak barátok voltunk és ezen nem is akartunk változtatni.