Úgy bámulta Amyt mintha valami ufó lenne.
-Mami,miért bámul engem ez a bácsi?-suttogta a fülembe majd a nyakamba temette az arcát
Éreztem,hogy valami meleg folyadék teríti be a nyakamat. Szegénykém nagyon félt,így nem is csoda,hogy sírni kezdett.
-Niall hagyj minket elmenni. Egyáltalán nem zavarunk téged. Még csak az utadba se kerülünk. Senki nem tudja,hogy te vagy az apja Amynek,és nem is fogják megtudni. Csak hagyj minket elmenni. Kérlek.-szinte már könyörögtem neki
Némán félreállt az útból,és visszahúzódott a sikátor sötétjébe. Az állam a padlót súrolta. Nem gondoltam volna,hogy ennyire könnyű lesz őt meggyőzni arról,hogy nem fogjuk őt soha az életben akadályozni. A gondolataimból az ég dörgése rántott vissza a valóságba. Nem akartam megvárni,míg meg gondolja magát. Futni kezdtem,de ezúttal még gyorsabban mint eddig. Ahogy kiértünk a sikátoros részről kicsit lelassítottam. Rengetegen voltak az utcán,így bajunk már nem eshet. Leintettem egy taxit,és hazavitettem magunkat.
Csend volt az egész házban. Amy hál' istennek hamar megnyugodott és viszonylag hamar el is tudtam altatni. A kedvenc könyvemet olvastam amikor csörömpölésre lettem figyelmes,majd halk szitkozódásra. Azonnal letettem a könyvet és kivettem az éjjeliszekrényből azt a pisztolyt amit még Nialltől vettem el amikor megszöktem. Halkan leszálltam az ágyról és elindultam az ajtó felé. Alig másfél méterre lehettem amikor egy árnyékot láttam elsietni az ajtó előtt. Az egész testem remegni kezdett,a tenyerem izzadt. Kénytelen voltam erősebben szorítani a pisztolyt,nehogy kicsússzon a kezemből. Remegő kezeimmel halkan kinyitottam az ajtót és kinéztem. A folyosón csend volt,senkit nem láttam. Elindultam kislányom szobája felé. Alig pár méterre lehettem tőle amikor észrevettem,hogy a résnyire nyitott ajtó teljesen ki van tárva. A levegőt gyorsabban kezdtem venni. Féltem,hogy esetleg valami baja eshet. Nagyon halkan az ajtóhoz siettem és bementem. Az éjjeli lámpa fénye bevilágította az egész szobát. Azonnal az ágy felé néztem és amit abban a percben láttam teljesen lesokkolt. Ő volt az. Ő ült Amy ágya mellett és bámulta az alvó kislányunkat.
-Még is mi a francot csinálsz?!-vontam kérdőre amikor beértem a szobába
Megrezzent a hangomtól.
-Csak látni akartam. Esküszöm nem akartam vele semmit se tenni,de tudtam,hogy nem engednél a közelébe ha megkérnélek ezért lopóztam be. Azt hittem alszol..
Mi a.. Ebbe az emberbe meg mi a fene ütött? Eddig hallani se akart a lányáról,most meg látni akarja? Sőt.. Be is tört miatta a lakásomba.
-Ittál?Drogoztál?
Megrázta a fejét és újra az alvó kislány felé fordult. Óvatosan megcirógatta az arcát ügyelve arra,hogy ne ébredjen fel.
-Mit akarsz tőle?
-Az élete része akarok lenni.
Meg kellett kapaszkodnom a szekrényben. Az elmúlt 2 percben olyan dolgok történtek amit nem tudok elhinni. Ez az egész nem Niallre vall. Ő folyton egy bunkó paraszt. Nem tud normális érzéseket táplálni emberek iránt.
-Tudom.. Annyira hihetetlen ez az egész és sok neked. De egyszerűen nem tudom itthagyni ezentúl ezt a csöppséget. Egyszerűen maga a látványa elragad és azt is elfelejtem,hogy ki voltam és ki vagyok. Nem tudom mi ez de egyszerre kellemes és hátborzongató érzés.
-Ezt hívják úgy,hogy szeretet.-suttogtam halkan
Mindketten csendben voltunk. Niall vagy nem tudott mit mondani,vagy nem mert megszólalni. Én pedig teljesen ledöbbentem. Egyszerűen nem tudtam megszólalni.Egy hang se jött ki a torkomon,annyira meglepődtem az elhangzottak miatt.
-Apuci-ugrott apja nyakába Amy miután hazaértünk az évzáróról
-Szia gyönyörűségem.-ölelte szorosan magához-Na milyen lett a bizonyítványod?
-Mindenből ötös lettem. Anne néni azt mondta,hogy nagyon ügyes vagyok és,hogy büszke rám.-mesélte büszkén
-Gratulálok szépségem. Kimenjünk a kertbe fürdeni? Nyár van,és megérdemled a pihenést.
-Igen.-kezdett el ugrándozni
Mosolyogva figyeltem őket. Nem akartam megzavarni. Amy nagyon szereti az apját és azt hiszem ez fordítva is igaz.
-Kincsem te is jössz? Vagy te inkább nem?-nézett rám
Amy elkezdte rángatni a kezemet és könyörgött,hogy menjek velük.
-Egye fene. Úgy sincs ma már más dolgom.
Mindhárman felmentünk az emeletre és átöltöztünk. Fél órán belül már a medencében voltunk és élveztük a napsütést. Amy az apjával játszott én pedig a matracon feküdtem és napoztam.
Hallottam,hogy valamit susmorognak,de nem értettem,hogy mit.
-Miben sántikáltok?
Választ nem kaptam,azonban pár másodperc múlva a vízben találtam magam. Meglepődve jöttem fel a víz alól és egy ideig dühösen néztem a kacagó férjemre és kislányunkra,de nem sokáig bírtam és én is nevetni kezdtem velük együtt.
Rájöttem,hogy ha aznap éjjel nem hagyom Niallnek,hogy itt maradjon lehet,hogy örökre elveszítettük volna őt és Amy apa nélkül nőtt volna fel.
